A Magyarország Videós Arcképcsarnoka filmgyűjtemény interjút készített Szécsényi-Nagy Anna régész-archeogenetikussal, intézetünk igazgatójával életútjáról és szakmai pályafutásáról.
A videós interjúban Szécsényi-Nagy Anna elmondja, hogy családja hatására már gyermekkorában érezte az orvostudomány és a biológia, valamint a történelem, illeve a régészet iránti szeretetet. Megosztja azt is, hogy tinédzserként mi keltette fel az érdeklődését a genetika iránt, továbbá beszél egyetemista éveiről és németországi doktori kutatásairól.
Mint elmondja, a Bölcsészettudományi Kutatóközpontban kezdetben az őskori kutatásokban vett részt, majd témavezetőként irányította középkori és népvándorláskori kutatásokat. Az Archeogenomikai Intézet élén olyan interdiszciplináris munkát valósít meg, amely régészek, történészek és genetikusok együttműködésén alapul. Kitér a terület jelentőségére a múlt feltárásárban és a jelenlegi egészségügyi kutatásokra gyakorolt hatására is. Az interjúban Szécsényi-Nagy Anna hangsúlyozza, az eredményei mögött a csapatmunka és családja támogatása áll, illetve mesél arról is, hogyan tölti a szabadidejét.
A felvétel elérhető a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont YouTube-csatornáján:
A Magyarország Videós Arcképcsarnoka filmgyűjtemény küldetése 2010 óta a magyar életpályák filmes megörökítése. Mára több mint 15 ezer archivált film elérhető online adatbázisukban, amelyek közül számos felvétel megtekinthető YouTube-csatornájukon is.