Egy magyar kutatók által vezetett nemzetközi projekt sikeresen azonosította az Árpád- és Rurik-dinasztiába tartozó egykori macsói bán, Béla herceg maradványait. A Hajdu Tamás (ELTE TTK Embertani Tanszék) által koordinált kutatás során az ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézet munkatársai, Szécsényi-Nagy Anna és Borbély Noémi a genetikai elemzésekért voltak felelősek. A vizsgálatokkal egy évszázados régészeti és történeti kérdést oldottak meg. Az eredmények jól illusztrálják azt, hogy a humán és természettudományok összefogásával milyen hatékonyan lehet a történelmi adatokat ellenőrizni és a múltbeli erőszakos haláleseteket példátlan részletességgel rekonstruálni. Az új tanulmány a rangos Forensic Science International: Genetics c. igazságügyi genetikai folyóiratban jelent meg.
1915-ben a budapesti Margit-szigeten folytatott régészeti feltárás során a domonkos rendi kolostor sekrestyéjében egy fiatal férfi maradványai kerültek elő. A lelőkörülmények, történeti adatok, az eltemetés helye, valamint a csontokon látható sérülésnyomok alapján feltételezhető volt, hogy a maradványok egy Árpád-házi herceghez, Béla macsói bánhoz tartoztak. Béla macsói herceg (született: 1243 után – elhunyt: Margit-sziget, 1272. november) anyai nagyapja IV. Béla király volt, apai ágon pedig a 9. századtól kezdve 7 évszázadon át számos kijevi nagyherceget adó északi, skandináv eredetű Rurik-dinasztiához tartozott. A 13. századi osztrák krónikák szerint a Héder nembeli „Kőszegi" Henrik bán, 1272 novemberében társaival merényletet követett el Béla macsói herceg ellen. A korabeli források alapján Béla súlyosan összekaszabolt testét Margit (Béla testvére), valamint Erzsébet (Béla unokahúga), gyűjtötték össze, és a szigeten lévő domonkos rendi kolostorban temették el.
Macsói Béla Herceg koponyája a margit-szigeti 13. századi domonkos rendi kolostor sekrestyéjében 1915-ben került elő.
A feltárást követően az embertani leletek Bartucz Lajoshoz, a Budapesti Tudományegyetem Embertani Intézetébe (ma ELTE TTK Embertani Tanszék) kerültek elemzésre. A csontokról Bartucz még 1936-ban írt egy újságcikkben, majd 1938-ban a Magyar Ember című könyvében közölt egy fényképet a koponyáról, amelyet követően a csontokról 2018-ig nem született semmilyen híradás. Az antropológus szakma képviselői úgy vélték, hogy a maradványok a világháború alatt elveszhettek. A véletlennek köszönhetően azonban 2018-ban derült ki, hogy a vázcsontok egy faládában a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának több tízezres antropológiai gyűjteményébe kerültek, a koponya pedig az ELTE Embertani Tanszékének Török Aurél-gyűjteményében található.
2018-ban Hajdu Tamás (ELTE TTK Embertani Tanszék) vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport alakult, amelyben antropológus, genetikus, régész és archeobotanikus szakemberek, stabilizotóp- és radiokarbon specialisták, valamint fogorvosok vettek részt. A projektben a csontleletek komplex igazságügyi és biorégészeti elemzéseinek elvégzésével az elsődleges cél a leletek genetikai azonosítása, valamint a herceg életének és halálának minél teljesebb rekonstrukciója volt. A csontvázlelet azért is jelentős, mert III. Béla maradványain kívül jelenleg Béla macsói herceg az egyetlen igazolt Árpád-házi leszármazott, akinek szinte a teljes csontváza megőrződött. Vizsgálatával ráadásul nemcsak az Árpád-ház, hanem a Rurik-dinasztia genetikai hátterére vonatkozóan is adatokat nyerhetünk. A nemzetközi kollaborációban a Bécsi, a Bolognai és a Helsinki Egyetem, a Harvard, a hazai intézmények közül pedig az ELTE TTK Embertani Tanszéke, az ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézet, a HUN-REN Atommagkutató Intézet, valamint a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kara kutatói vettek részt.
Az ELTE Embertani Tanszék Török Aurél-gyűjteményében található koponya 3D modellje (Ritkaságok az Embertani Tanszék gyűjteményében).
A projekt keretei között újra elvégzett embertani elemzések feltárták, hogy a Margit-szigeten a domonkos rendi kolostor sekrestyéjébe egy fiatal, a húszas évei elején járó férfit temettek el. A csontmintákat több radiokarbon-laboratóriumban is datálták, ugyanis az első 14C izotóp eredmények a várt 13. század második felénél korábbi kort mutattak. Az Atommagkutató Intézet kutatói által sorozatban elvégzett vizsgálatokkal ugyanakkor sikerült kimutatni, hogy ez a jelenség étrendi okra vezethető vissza. A vizsgált egyén ugyanis nagy mennyiségben fogyasztott állati fehérjét, közte jelentős mennyiségben – ősi szénforrásból (is) táplálkozó – vízi állatokat (halat és talán kagylót), amely ún. „rezervoir”-hatást gyakorolt a csontokra.
A vizsgált egyén fogkövét az étrend további rekonstrukciója miatt elemezték. A fogkőben több mint ezer mikrofosszília őrződött meg. Az azonosított keményítőszemcsék búzából és árpából származtak, rajtuk őrlés, főzés és sütés nyomaival. A maradványok a főtt búzadara és a sült búzakenyér fogyasztására utaltak.
Az egykori egyéni mobilitásra utaló stronciumizotópok arányának mérési eredményei alapján a vizsgált férfi nem ott született és töltötte korai gyermekkorát, mint ahol eltemették. A kisgyermekkori értékek – a Kárpát-medence több más térsége mellett – megfelelnek a Szerémségben (ma Horvátország és Szerbia része) mért értékeknek (is), amely területek egykor a Magyar Királyság macsói bánságának részét képezték. A késői gyermekkorban a vizsgált személy egy másik régióba költözött (ami lehetett akár a mai Budapest környéke is).
A vizsgált férfi bizonyító erejű genetikai azonosítását az ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézetében Szécsényi-Nagy Anna és Borbély Noémi végezték el. A történeti források által jelzett genealógia több, egymást erősítő genetikai bizonyítékkal is alátámasztható. Az adatok egyértelműen igazolják, hogy macsói Béla herceg III. Béla király ükunokája (negyedfokú leszármazottja) volt, valamint ezzel összhangban a herceg Szent Lászlóhoz mért genetikai távolsága nagyságrendileg kétszeresnek adódik. A teljes genomi adatok alapján végzett genetikai összetételbecslés eredménye nagyrészt (közel felében) skandináv genetikai összetevőre utal, emellett jelentős mértékben kelet-mediterrán komponenseket, kis részben pedig kora középkori közép-európai komponenst is tartalmaz. A vizsgált férfi esetében kiugró mennyiségben jelen lévő északi genetikai komponens megerősíti a Rurik-dinasztiához való kötődést, a keleti mediterrán kapcsolat pedig a vizsgált személy anyai nagyanyja felé mutatott. Macsói Béla herceg anyai nagyanyja, IV. Béla felesége, a bizánci császár lánya, Laszkarisz Mária volt. Az Y-kromoszóma-vizsgálatok is megerősítették a vizsgált személy Rurik apai ágára vonatkozó történeti adatokat. 2023-ban ugyanis egy orosz archeogenomikai kutatás egy 13. századi Rurikida (Dmitrij Alekszandrovics) maradványaiból is azonos apai ágat mutatott ki; a dinasztikus családfa ezen a férfiágon visszavezethető I. Jaroszlávig (Jaroszláv Vlagyimirovics, más néven Bölcs Jaroszláv). Emellett a ma élő Rurik-házi leszármazottak jól kutatott genetikai adatai is nagyon erősen alátámasztják Béla hercegnek az apai ági Rurik-kötődését.
Macsói Béla herceg családfája (Macsói Béla arcrekonstrukciója Kustár Ágnes, III. Béla királyé pedig Skultéty Gyula munkája).
Annak érdekében, hogy megismerjék a herceg halálának pontos körülményeit, valamint, hogy összevessék azokat az ismert történeti leírásokkal, részletes igazságügyi embertani elemzést is végeztek a vizsgálatsorozatban. A csontváz igazságügyi embertani és fogászati elemzése során 26, a halálával összefüggésbe hozható sérülést figyeltek meg, kilencet a koponyán és 17-et a vázon, amelyek mindegyike egyetlen erőszakos esemény során keletkezett. A sérülések valószínűleg három ember összehangolt támadására utaltak. Az egyik elkövető elölről közeledett az áldozat felé; a másik kettő pedig egy időben balról és jobbról támadta az áldozatot. A herceg a sérülései elhelyezkedése alapján nyílt összetűzésben nézett szembe merénylőivel, tudatában volt az agressziónak, és próbálta védeni magát. A gyilkossághoz a támadók két különböző fegyvert, egy valószínűsíthető szablyát és hosszúkardot használtak. A tiszta és mély vágásnyomok alapján az áldozat a merénylet idején nem viselt páncélt. A támadási sorrend új rekonstrukciója arra utal, hogy az akció a fejet és a felsőtestet érő kardcsapásokkal indult, majd, miközben az áldozat megpróbálta blokkolni a további ütéseket, vágásokat, védekező sérüléseket szenvedett. A támadók végül további, oldalról mért csapásokkal tették végleg harcképtelenné az áldozatot. Folytatták a támadást, s amikor a herceg a földre zuhant, a merénylők halálos sérüléseket okoztak a fejen és az arcon. Az agresszió intenzitása, valamint a számos arcra mért vágás és ütés intenzív érzelmi érintettségre (pl. hirtelen dühre, gyűlöletre) utalt, míg a sérülések kialakításának összehangolt jellege az előre eltervezett gyilkosságot valószínűsíti. A fentiek alapján bár a macsói Béla herceg ellen 1272 novemberében végrehajtott merényletet részben vagy teljesen előre eltervezték, azt azonban semmiképp sem hidegvérrel hajtották végre.
A koponyán és vázcsontokon megfigyelt, halál körüli időpontban elszenvedett sérülések (CL= lézió a koponyán; PL: lézió a vázon).
A kutatásban részt vevő kutatók és intézmények:
- Hajdu Tamás projektvezető, a tanulmány első szerzője: ELTE TTK Embertani Tanszék és Centre for Applied Bioanthropology, Institute for Anthropological Research, Zagreb, Croatia
- Borbély Noémi, levelező szerző: ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézet, Budapest és ELTE TTK Biológia Doktori Iskola, Budapest
- Bernert Zsolt és Buzár Ágota: Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest
- Szeniczey Tamás: ELTE TTK Embertani Tanszék, Budapest
- Major István, Molnár Mihály, Horváth Anikó, Palcsu László, Lisztes-Szabó Zsuzsa: IKER, HUN-REN ATOMKI, Debrecen
- Lisztes-Szabó Zsuzsa: Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék
- Claudio Cavazzuti: Department of History and Culture, Alma Mater Studiorum, University of Bologna, Bologna, Italy
- Kelentey Barna Árpád és Angyal János: Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kar, Debrecen
- Mende Balázs Gusztáv és Jakab Kristóf: ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézet
- Takács Ágoston: Budapesti Történeti Múzeum, Vármúzeum, Középkori Főosztály
- Olivia Cheronet és Ron Pinhasi: Department of Evolutionary Anthropology, University of Vienna, Austria
- David Emil Reich: Department of Genetics, Harvard Medical School, Boston, USA, Department of Human Evolutionary Biology, Harvard University, Cambridge, USA, Broad Institute of MIT and Harvard, Cambridge, USA és Howard Hughes Medical Institute, Boston, USA
- Martin Trautmann, levelező szerző: Department of Cultures/Archaeology, University of Helsinki, Helsinki, Finland és A und O - Anthropologie und Osteoarchäologie Praxis für Bioarchäologie, München
- Szécsényi-Nagy Anna, a tanulmány utolsó szerzője: ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézet
A megjelent cikk (teljes terjedelmében ingyenesen hozzáférhető 50 napig, december 25. előtt):
A szabadon elérhető preprint verzió:
📩 További információ:
Sajtómegjelenések
Qubit: Szablyával és hosszúkarddal végeztek az Árpád-házi Béla herceggel
hvg: Száz év után oldották meg egy magyar herceg megölésének ezeréves rejtélyét
New Scientist: Skeleton with brutal injuries identified as duke assassinated in 1272
