2026. augusztus 25–28. között Budapest adott otthont az idén 50 éves fennállását ünneplő Európai Antropológiai Társaság (European Anthropological Association) 24. kongresszusának. Az ELTE TTK Embertani Tanszék főszervezésében megrendezett nemzetközi konferencián intézetünk igazgatója, Szécsényi-Nagy Anna meghívott előadóként beszélt a római kori Pannonia népességét vizsgáló Lendület Biorégészet projektjének előzetes eredményeiről, Kiss Krisztián, a kutatócsoport tagja pedig poszterprezentációban mutatta be a projektben vizsgált egyik lelőhely embertani anyagának antropológiai és paleoradiológiai vizsgálati eredményeit.
A Science, Technology and Society – Fusions of Horizons in Anthropology című konferencia résztvevői 72 előadáson és 49 poszterbemutatón keresztül ismerhették meg a legújabb kutatási eredményeket többek között az emberi evolúció, biorégészet, genomika, a növekedés és fejlődés kutatása, az igazságügyi antropológia, sportantropológia területén, valamint a mesterséges intelligencia kutatási felhasználását illetően. A tudományos programban emellett hat meghívott előadó prezentációja is helyet kapott.
Fotó: ELTE TTK Embertani Tanszék
A keddi nyitónapon tartott plenáris előadásában Szécsényi-Nagy Anna archeogenetikus, az ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézet igazgatója a vezetése alatt 2023 óta futó MTA–ELTE HTK Lendület Biorégészet Kutatási Projekt céljait, módszereit és előzetes eredményeit mutatta be. A kutatócsoport a hagyományosan vizsgált régészeti és epigráfiai forrásokon túl temetkezési, fizikai antropológiai, izotópos és archeogenetikai adatok beépítésével egy átfogóbb biorégészeti megközelítéssel elemzi a római kori Pannonia északkeleti régiójának lakosságát, és igyekszik rekonstruálni a népesség mobilitását, biológiai kapcsolatait, életmódját, társadalmi szerveződését és temetkezési szokásait. Az archeogenomikai vizsgálatok eddigi eredményei kiemelik a pannoniai határmenti térség demográfiai történetének összetettségét és dinamikus változásait.
Fotó: ELTE TTK Embertani Tanszék
Kiss Krisztián történeti antropológus, az ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézet tudományos segédmunkatársa, a Lendület Biorégészet Kutatócsoport tagja szerzőtársaival az aquincumi Csúcshegy–Harsánylejtő-i villa mellett feltárt sírcsoportok embertani anyagának antropológiai, paleopatológiai és paleoradiológiai vizsgálati eredményeit ismertette poszter formájában. A 14 római korban eltemetett személy csontjain megfigyelhető, stresszre, környezeti kihívásokra és betegségekre utaló elváltozások elemzésének célja az egyének élettörténetének és életmódjának rekonstruálása volt. A bemutatott példákon keresztül a szerzők a magyar biorégészeti kutatásban újdonságnak számító ún. fotonszámláló detektoros computer-tomográfia (PCD-CT) alkalmazásának előnyeit is demonstrálták. Az úttörő technológiával készült felvételek a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikájával együttműködésben valósultak meg.
Fotó: ELTE TTK Embertani Tanszék
A konferencia részletes programja az esemény honlapján, az összes előadás absztraktja pedig az Anthropologiai Közlemények különszámában olvasható.

