2024–2025-ben három kiemelkedően jó állapotú honfoglalás kori temetkezést tártak fel Akasztó határában a Kecskeméti Katona József Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum régészei. A szinte bolygatatlan leletegyüttes felfedezésével olyan széleskörű vizsgálatok elvégzésére nyílt lehetőség, amelyre honfoglalás kori sírok esetében korábban még sosem volt példa. A három harcos és lovaik folyamatban lévő genetikai vizsgálatát az ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézete végzi.
Az akasztói temetkezések komplex vizsgálatáról a kutatásban résztvevő szakértők május 8-án a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett szakmai nap keretében, valamint a sajtóban (24.hu, National Geographic magazin, Magyar Krónika) is beszámoltak. Emellett a Nemzeti Múzeum filmsorozat formájában mutatja be a szenzációs leletek vizsgálatát, ennek első három része már megtekinthető (részletesen ld. alább).
Az Archeogenomikai Kutatóintézet kutatói a 920–930-as években elhunyt harcosok és a melléjük temetett lovak maradványain végzett, jelenleg is zajló genetikai elemzések eddigi eredményeit ismertették. Munkájukat segítette, hogy szerencsés módon nemcsak az emberi csontok, hanem a bennük található DNS-tartalom is különlegesen jó állapotban maradt meg az ilyen korú leltekkel összevetve.
A genetikai vizsgálatok alapján a három harcos egyazon populáció tagja volt: mindhárman azonos apai leszármazási vonalba tartoztak, amely nagyon jellegzetes az Urál-vidéken, a magyarokhoz köthető kultúrákban, illetve a honfoglalás korban is előfordult a Kárpát-medence eddig vizsgált népességében (mintegy 10–15 százalékban). A 3. sírban nyugvó, 30–35 éves és a 2. sírban nyugvó, 15–16 éves elhunyt („Koppány” és „Szaniszló”) között apa–fiú kapcsolat volt igazolható, az 1. számú sírba temetett, 17–18 éves fiatal férfi („Huba”), az ezüstlemezzel díszített tarsoly gazdája azonban nem állt közeli rokonságban velük. Az anyai genetikai vonalak kétfélék: apa és fia olyan leszármazási vonalba tartozott, amely nagyon gyakori az Urál-vidékén a kora középkorban élt ún. karajakupovói népességben –, akikben a magyarok elődeinek egy részét sejthetjük –, illetve a Kárpát-medence honfoglalás kori népességében is megtalálható. Huba anyai vonala manapság Nyugat-Szibériában elterjedt, és ezidáig egyetlen esetben került leírásra Kárpát-medencei 10–11. századi mintában.
A DNS vizsgálatának eredményei a három harcos kinézetét, külső jegyeit is segítenek rekonstruálni. A genetikai információk alapján az apa haja barna, a fiúé világosbarna árnyalatú lehetett, bőrük valószínűleg alapvetően világos árnyalatú, de jól barnuló volt. Szaniszló szemszíne valószínűleg kék, Koppányé és Hubáé barna volt, és utóbbi bőre világos tónusú, napégésre hajlamos lehetett.
Mindhárom elhunytat egy-egy lóval temették el: intézetünkben az állatok maradványain is végeztek genetikai vizsgálatokat. A három ló között nem volt kimutatható közvetlen rokoni kapcsolat, bár ennek ellenére származhattak egy ménesből. Egyelőre nem deríthető ki az, hogy helyi vagy esetleg távolabbi, keleti állományból eredeztethetők. Az 1. és 2. sírba helyezett, fiatalabb (4,5–5 éves) állatok színe feltehetően angol kifejezéssel ún. Sunshine árnyalatú lehetett, ezt a köznyelvben fakóként ismerhetik a legtöbben, a 3. sír idősebb (9 év körüli) lova pedig barna vagy fekete alapon hatalmas fehér foltokat viselhetett (ún. tobiano foltos).
A borítókép forrása: Magyar Nemzeti Múzeum
A Magyar Nemzeti Múzeum fimsorozata: Három harcos 1100 éves emlékezete:
Sajtómegjelenések
24 Extra, 1. rész: Szenzációs lelet: a honfoglaló elit három tagját találták meg Akasztón, 2. rész: Kék szeme lehetett a honfoglaló elit harcosnak?
National Geographic nyomtatott és online magazin: Meglepő leletet rejtett a honfoglaló harcos dereka
Magyar Krónika: Honfoglalók – Az akasztói kincsek 1. rész, 2. rész
