Őskori tömegsír a Balaton-partról

Célunk, hogy a nagyközönséggel is megismertessük laborunk egy-egy projektjét a hivatalos publikáció előtti állapotban, betekintést nyújtva munkánk részleteibe és mindennapi nehézségeibe. Ebben a rövid ismertetőben az M7-es autópálya-ásatások alkalmával előkerült bronzkori leletanyagának egyik legizgalmasabb, a balatonkeresztúri tömegsír és kapcsolódó temetkezések archeogenetikai eredményeit mutatjuk be. A részletes régészeti leírás ezen a linken található.

 
Média: Már a hírekben is megjelentünk!
"Az első olyan arcrekonstrukció, ahol a genetikai adatok segítenek" - interjú Gerber Dániel bioinformatikussal
Lendület Mobilitás Kutatócsoport - Momentum Mobility Research Group és intézetünk közös projektje a balatonkeresztúri bronzkori leletanyag vizsgálata, részletes ismertető az agi.abtk.hu és mobilitas.ri.btk.mta.hu oldalakon, az M5 Híradó tegnap esti adását ezen a linken lehet elérni (rólunk 07:50-től).

 

1.abra

1. ábra: A harang alakú edények kultúrájának elterjedése Európában (Olalde et al. 2018, ábra forrása: Eupedia)

2003-ban egy nyolc főből álló tömeges temetkezés került elő Balatonkeresztúr-Réti dűlő lelőhelyen, a korábban tárológödörként használt sírban a legfiatalabb gyermek másfél, a legidősebb férfi 45 éves korában hunyt el. A tömegsír nem ismeretlen őskori leletanyagokban, sőt, az újkőkortól egészen a rézkor végéig (kb. i. e. 2500-ig)  kifejezetten gyakori jelenségnek számított, ugyanakkor Köhler Kitti antropológus már a vizsgálatok korai  szakaszában rávilágított, hogy a balatonkeresztúri tömegsírban olyan embertani jellegzetességek fedezhetők fel, amelyek az ún. harang alakú edények kultúrájával hozhatók összefüggésbe, és a bronzkor előtt nem  fordultak elő hazánkban (bővebben l. Köhler 2006). A harang alakú edények kultúrája egy Európa nagy területein megjelent, mára feledésbe merült régészeti kultúra volt (1. ábra). Embertanilag vegyes közösségeire jellemző volt az ún. kerek és lapos tarkóprofilú koponyatípus, amely ezekkel a csoportokkal jelent meg többek között a Kárpát medencében az i. e. harmadik évezred második felében. Genetikai kutatásukban laborunk és  több magyar partner is aktívan közreműködik, megjelent publikáció angol nyelven itt olvasható.

 

2.abra
2. ábra: A balatonkeresztúri tömegsír
(Köhler 2006)

A balatonkeresztúri tömegsírból (2. ábra) semmilyen viseleti tárgy, vagy kerámia nem került elő, ami régészeti korára utalt volna. Radiokarbon adatok alapján az i. e. 18-17. században, kb. 500 évvel a harang alakú edények kultúrájának közép-európai megszűnését követően temetkeztek bele. Ekkoriban az ún. mészbetétes kerámia kultúrájának közössége foglalta el a térséget, akik rendszerint elhamvasztották halottaikat, majd jellegzetesen díszített edényeikkel helyezték őket örök nyugalomra, jellemzően egy, ritkábban két fős sírokban. A tömegsír rejtélye abban áll, hogy ezen rítusok egyikét sem fedezhetjük fel benne, ezért első ránézésre érthetetlen, miért így temették el őket. Többféle magyarázat is felmerült a sírgödörrel kapcsolatban, ezek alapján lehettek idegenek, kirekesztettek, valamiféle rítus vagy katasztrófa áldozatai, ezen elméletek tesztelésére indult meg az első genetikai vizsgálat 2017-ben. Hamar kiderült, hogy a tömegsír genetikailag önmagában kevéssé értelmezhető, mivel semmilyen összehasonlító adatsor nem áll rendelkezésünkre sem a lelőhelyről, sem a Dunántúl nagy részéről ebből az időszakból.

Ezért a lelőhelyről előkerült további bronzkori emberi maradványok mintagyűjtésébe kezdtünk a Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum raktárában a projekt régészeti részéért felelős kutatóval, Kiss Viktóriával, ahonnan összesen 12, genetikailag is vizsgálható maradványt sikerült összegyűjtenünk (3. ábra).

3 optimized.abra3. ábra: A második horizont halottainak rekonstruált koponyája, sajnos az idő nem kímélte a csontokat,
a szemben látható középkorú férfi koponyája erősen eltorzult a 4000 évnyi földnyomás hatására
(rekonstrukció és fotó: Gerber Dániel)

Az előkerült temetkezések három régészeti korszakot (szaknyelvben horizontot), radiokarbon adatok alapján pedig  nagyjából 700 évet ölelnek fel, a   mi rendkívül ideálisnak bizonyult a genetikai vizsgálatokra. Az középső horizontba a kisapostagi kultúra, vagy más néven korai mészbetétes kerámia sírjai tartoznak, ezek közül került ki a vizsgálatok során Jelenának elnevezett középkorú nő, akiről itt található részletes leírás.

Eddigi eredményeink alapján a kisapostagi kultúrkör genetikailag rendkívül izgalmasnak ígérkezik, mivel egy, a régióba újonnan érkező népcsoportot foglal magában. A harang alakú edények kultúrájához való kapcsolata ennek a populációnak kimutatható (4. ábra), de kevésbé jelentős, helyette egy, minden eddig ismert európai népességtől genetikai összetételét tekintve eltérő csoportot alkot.

4.abra

4. ábra: Az egyik anyai vonal Balatonkeresztúrról közeli kapcsolatot mutat egy mai németországi, a harang alakú edények kultúrájához sorolható temetkezéssel (Germany BBC)

A dolgunk innentől nehézkessé válik, ugyanis ismeretlen genetikai források azonosítása általában véve a genetika legkeményebb diói közé tartozik. Szerencsére az elmúlt években folyó archeogenetikai adatsorok bővülésének köszönhetően már könnyebb elhelyezni egy-egy népességet, így „mindössze” a megfelelő matematikai modellek segítségével a lehető legközelebb kerülhetünk egy adott populáció származásához. A kisapostagi csoport apai vonalai a térségben eddigi adatok alapján korábban ismeretlenek voltak, míg a mészbetétes korú tömegsírban való megjelenésük egyértelműen utal ezek továbbélésére, ezzel nagyban megkönnyítve a tömegsír legalább egy lehetséges forrásának megjelölését (5. ábra), ugyanakkor a teljes genomot (autoszómákat) érintő eredetvizsgálat eredményeire még várni kell.

5.abra

5. ábra: mtDNS és Y kromoszóma haplocsoportok, vagyis anyai és apai vonalak megoszlása a lelőhelyen.
Az apai vonalak nagy fokú homogenitást mutatnak a második és harmadik régészeti horizont között is.

Mindeközben természetesen a vérrokonok azonosítása is megtörtént, azonban a leszármazási kapcsolatoknak a pontos iránya nehezen feltárható, különösen azokban az esetekben, ahol az elhalálozás ideje nem ismert. Képzeljünk el egy hipotetikus (a valóságban viszont elég gyakori!) esetet két 60 év körüli férfivel egymás mellett egy sírban, ahol a genetikai vizsgálat elsőfokú rokonságot (azaz durván 50%-os teljes genomi – autoszomális – egyezést mutat ki). Az elsőfokú rokonság jelenthet édestestvéreket és szülő-gyerek kapcsolatot, a két 60 éves férfi esetén logikusnak tűnik, hogy testvérek lehettek, akik egyszerre haltak meg, ugyanakkor az anyai vonaluk (mitokondriális DNS-ük) eltér egymástól. Ez nem annyira bonyolult helyzet, édestestvérek apai és anyai vonalai is megegyeznek, apa-fia esetén azonban csak az apai vonal lesz azonos. Itt érdemes megjegyezni, hogy az anyai és apai vonalak (ún. uniparentális markerek) kapcsolatrendszere nagy segítség rokoni kapcsolatok feltárásánál, különösen nagy mintaszámok esetén.

Viszont hogyan döntjük el, hogy ki volt az apa és ki a fiú? Az életkor nem segít, apa és fiú halála között több évtized telt el, és ha további rokonok nem kerülnek elő (sajnos ez gyakori helyzet), akkor ezen a ponton a genetika nem tud segíteni, az antropológusok és régészek feladata eldönteni, melyik férfinek van nagyobb esélye az apa, és melyiknek a fiú szerepére pályázni leletanyag, bolygatottság, stb. alapján. Ilyen és ehhez hasonló komplikált helyzetek exponenciálisan sűrűsödnek a kapcsolatok távolságának növekedésével, de a tömegsír esetén szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Itt ugyanis a halottak egyszerre kerültek földbe, vagyis feltételezhetően azonos, de legalábbis nagyon rövid idő leforgása alatt haltak meg, így a rokoni kapcsolatokat nem torzítja, sőt, ebben az esetben segíti az életkor. Mindezek alapján két első- és egy másodfokú rokon azonosítása után a pontos kapcsolatok meghatározása viszonylag biztosra vehető: egy édestestvér-párt, egy apa-fia párost és egy valószínűsíthetően féltestvér párost találtunk, bár utóbbi esetben a nagybáty-unokaöcs kapcsolat sem zárható ki, de az a halálozási életkor alapján ez kevésbé valószínű. Mivel több, egymással közeli rokonságban nem levő személy is feküdt a sírban, ezért az biológiai értelemben véve nem tekinthető családi temetkezésnek. Az életkor és rokonsági kapcsolatok elrendezése ebben az esetben leginkább valamilyen katasztrófára utalhat, ahogyan azt korábban Köhler Kitti is felvetette, így a kutatás ebben az irányban folytatódik tovább. A végső genetikai elemzés Gerber Dániel doktori disszertációjának gerincét adja, a publikáció megjelenése és részletesebb eredményismertető az idei évben várható.

Az archeogenetika lehetőséget teremtett történeti népességek mozgásainak, eredetének, keveredésének és részben életének tudományos alapú megismeréséhez, de a fenti történet is jól mutatja, mennyire összetett lehet egy-egy népcsoport eredetének kutatása.

Gerber Dániel - Szécsényi-Nagy Anna - Kiss Viktória