Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Archeogenomikai Intézetének és az ELTE Természettudományi Kar Biológiai Intézetének kutatói egy több mint kétszáz fős nemzetközi kutatócsoport tagjaiként az Európa és Ázsia között hidat alkotó területen ‒ az úgynevezett Déli íven ‒ élt őskori, ókori és középkori népességek kulturális és genetikai kapcsolatait vizsgálták.
Délkelet-Európa és Délnyugat-Ázsia népességtörténeti összefüggéseinek feltárása céljából 727 személy genomszintű adatait elemezték, ami a kutatók számára alkalmat adott régóta fennálló régészeti, genetikai és nyelvészeti hipotézisek tesztelésére. A nagyszabású kutatás eredményeit bemutató tanulmánysorozat a rangos Science tudományos folyóiratban jelent meg.
Forrás: science.org
A legkorábbi földműves civilizációk, ősi kultúrák egy része a Kaukázustól és Levantétól Anatólián és az Égei-tengeren át a Balkánig terjedő földrajzi régióban, az úgynevezett Déli íven jelent meg és élte virágkorát. Az Európa és Ázsia között hidat alkotó területen élt népességek és az általuk létrehozott kultúrák ‒ akár eltűntek a történelem folyamán, akár napjainkig fennmaradtak ‒ azon túl, hogy a régió örökségéhez tartoznak, az emberi civilizáció egészére jelentős hatást gyakoroltak.
Jelentőségük ellenére mostanáig nem sokat lehetett tudni e terület egykori lakóiról, azok biológiai kapcsolatrendszeréről és vándorlásairól, illetve arról, hogy az egyes csoportok milyen nyelven beszéltek. Az archeogenetikai kutatások új megvilágításba helyezhetik a múltbeli társadalmak tagjainak életútját, nyelvük elterjedését és fejlődését, valamint a különböző nyelvi ágak szétválását. A múlttal kapcsolatos kérdések archeogenetikai eszközökkel történő megválaszolásához azonban olyan nagyszabású, szisztematikus nemzetközi kutatásokra van szükség, amelyek keretében lehetőség nyílik a korábbi ismeretanyagban meglévő földrajzi és időbeli hiányok kitöltésére.
A Déli ív területén élt népességek genetikai történetének feltérképezése több genetikai kutatócsoport jelentős tudományos együttműködése révén vált lehetővé. Az eredményeket bemutató három archeogenetikai tanulmány a Science tudományos folyóiratban jelent meg augusztus 26-án. A publikációkban a kutatók összesen 727 személy genomszintű adatait közölték, több mint megkétszerezve az e régióból származó ősi DNS-adatok mennyiségét, és jelentős hiányokat pótolva a régészeti genetika területén. A kutatómunka keretében a régészeti, genetikai és nyelvi hipotézisek genetikai eszközökkel való ellenőrzésére is lehetőség nyílt.
A kutatás vezetői Ron Pinhasi (Department of Evolutionary Anthropology, Human Evolution and Archaeological Sciences Research Network [HEAS], University of Vienna), Songül Alpaslan‑Roodenberg (University of Vienna, Harvard University), valamint Iosif Lazaridis és David Reich (Harvard Medical University) voltak. A nemzetközi együttműködésben részt vevő 202 kutató közös munkája tette lehetővé annak a monumentális eredménysornak a publikálását, amely a korábbinál jóval pontosabb képet nyújt a földművelés megjelenésétől a középkorig tartó időszakban a Déli ív területén élt népességek genetikai történetéről.
Magyar részről Szécsényi-Nagy Anna, a BTK Archeogenomikai Intézetének tudományos főmunkatársa az őskori Kárpát-medencében élt emberek genetikai vizsgálati eredményeinek értelmezésében segítette a kutatást. Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás és Kiss Krisztián, az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszékének antropológusai Cristian Viraggal, a szatmárnémeti Szatmár Megyei Múzeum (Muzeul Județean Satu Mare, Satu Mare, Románia) régészével együtt egy nagyobb sírszámú rézkori sorozat (Urziceni/Csanálos, bodrogkeresztúri kultúra) komplex biorégészeti elemzésével vettek részt a projektben.
A három tanulmány főbb megállapításai:
A Déli ív genetikai története: híd Nyugat-Ázsia és Európa között
Az első tanulmány a Kr. e. 5000-től 1000-ig tartó időszakból származó réz- és bronzkori népességgel foglalkozik. A Jamnaja-kultúrához tartozó sztyeppei népeknek a rézkor végén lezajlott nyugatra vándorlását ismertető tanulmányok 2015-ben jelentek meg. A most megjelent cikk a Jamnaja-népesség eredetének pontosabb meghatározásával és újabb népmozgások felderítésével egészítette ki az eddigi ismereteket.
A genetikai elemzésekkel sikerült kimutatni egyrészt a Kaukázus felől észak és Anatólia felé, másrészt a sztyeppéről a Balkánon át délre és a Kaukázuson át a mai Örményország területére irányuló, mintegy 4000 évvel ezelőtti népmozgásokat. Érdekesség, hogy a Fekete- és a Kaszpi-tengertől északra elterjedt Jamnaja-kultúra népességének apai génállománya a mai napig azonosítható az örmények Y-kromoszóma-vonalaiban. Bár a Jamnaja-népességek migrációja populációgenetikai szempontból jelentősen átformálta Európát a Kr. e. 3. évezred első felében, örökségük mégsem hagyott genetikai eszközökkel észlelhető nyomokat Anatólia területén.
A tanulmány eredményei megerősítik azt a nyelvészeti elméletet, amely szerint az anatóliai (indoanatóliai) nyelvcsalád Nyugat-Ázsiában alakulhatott ki. Genetikai szempontból valamennyi indoeurópai nyelvet beszélő népcsoport a nagyállattartó Jamnaja-csoportokra vezethető vissza, amelyek alapvetően kelet-európai és kaukázusi vadászó-gyűjtögető genetikai örökséget hordoztak.
Sok búcsú, sok találkozás: Hogyan vezetett a migráció és a keveredés a korai nyelvek elterjedéséhez? (Forrás: az eredeti tanulmány – )
A második tanulmányban az európai őskori mezőgazdaság és a fejlett civilizációk bölcsőjét, a Közel-Kelet „termékeny félhold” régióját, vagyis a mai Irak, Szíria, Kelet-Törökország, Izrael és Jordánia területén élt populációkat elemezték a kutatók. A tanulmánysorozat első része a közel-keleti földművelés kezdeti időszakával, az újkőkorral foglalkozik. A Mezopotámiából és a termékeny félhold területéről származó emberi genomok abból az időszakból maradtak fent, amikor még nem ismerték az agyagból készült edényeket, ugyanakkor már elkezdtek növényeket termeszteni és állatokat tartani. Ez az időszak – régiótól függően – nagyjából 12 000 évvel ezelőtt kezdődött, és 8000 évvel ezelőtt ért véget.
A genetikai kutatások eredményei azt mutatják, hogy a térség népességei ebben az időszakban anatóliai, kaukázusi és levantei csoportok keveredéséből alakultak ki, és genetikai átmenetet alkottak a földrajzi régiók között.
A termékeny félhold területéről több hullámban Anatóliába érkező népcsoportok magukkal hozták a mezőgazdaság és az állattenyésztés ismeretét. Egy részük kivándorolt Európa felé, így ‒ ahogyan azt már a korábbi genetikai kutatások kimutatták ‒ a Kárpát-medence területére Kr. e. 6000 körül érkező első földművesek is ebből a genetikai forrásból származtak.
Az ókori és középkori történelem genetikai próbája Dél-Európában és Nyugat-Ázsiában
A Déli ív ókori népességét vizsgáló harmadik tanulmány legfontosabb megállapítása, hogy a mükénéiek a minószi civilizáció lakosságából származnak, a sztyeppei népelemek közel 10 százalékos bekeveredésével. Az eredmények ugyanakkor arra utalnak, hogy ez a sztyeppei eredetű csoport tökéletesen integrálódott a mükénéi társadalomba, és az eltérő eredet nem járt megkülönböztetett szociális státusszal. A kutatók megállapították továbbá, hogy az ókori Róma városának császárkori lakossága egyértelműen elkülönült a császárkort megelőző időszakok itáliai lakosságától, és genetikailag a Kelet-Mediterráneum népességére vezethető vissza.
További információ:
