Új nemzetközi archeogenetikai tanulmányban szerepel intézetünk, amely izgalmas eredményekkel szolgál a Kárpát-medencei hunok eredetéről.
Az európai hunok időszámításunk után 370-es években tűntek fel Európában, ahol az 5. század közepéig egy jelentős, de rövid életű birodalmat alakítottak ki. A történettudomány legelfogadottabb álláspontja szerint a Xiongnu Birodalomhoz köthető az európai hunok eredete, amelynek központja a mai Mongólia területén volt. Ugyanakkor a Xiongnu Birodalom felbomlása és az európai hunok megjelenése között közel 300 év telt el, ami számos kérdést vet fel a hunok etnikai és nyelvi eredetével kapcsolatban. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Kr. u. 5. századi Kárpát-medencét a sztyeppéhez kötő régészeti leletek csak szórványosak. Az új archeogenetikai módszerek azonban választ adtak arra a kérdésre, hogy ezek a kis számú, de karakteres sztyeppei anyagi kultúrával rendelkező egyének milyen genetikai kapcsolatokat mutatnak.
A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) folyóiratban megjelent tanulmány – amely az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatóinak vezetésével, az Európai Kutatási Tanács által támogatott HistoGenes ERC Synergy Grant (No. 856453) projekt keretében készült – 35 egyén genomját vizsgálja. Ezek közül 23 a Kr. u. 5–6. századi Kárpát-medencéből, míg a többi a Kr. u. 2–5. századi Közép-Ázsiából származik, illetve a Kr. e. 2. századtól a Kr. u. 1. századig tartó mongol sztyeppei Xiongnu-periódushoz köthető.
Ásatási fotó a Budapest, Népfürdő utcai férfi sírról (4. század vége/5. század). A fej mögött kialakított fülkében nagyméretű korsó. Fotó: Mészáros Boglárka, BTM Aquincumi Múzeum és Régészeti Park
Sok kutató úgy tekint az európai hunokra, mint egy vegyes származású sztyeppei harcosok terjeszkedő konglomerátumára, akik különböző tényezők, köztük gazdasági, éghajlati és környezeti okok miatt vándoroltak nyugat felé. A most megjelent cikk legfőbb megállapításai szerint az európai Hun Birodalom népessége genetikailag rendkívül heterogén volt. Viszont azoknál az egyéneknél, akiknek sírmellékletei keleti kapcsolatokat mutattak – és feltételezhetően a katonai elit tagjai lehettek –, kelet- és nyugat-eurázsiai genetikai komponensek keveredése figyelhető meg. A autoszomális haplotípus kapcsolatok alapján a tanulmány bizonyította, hogy egyes elit Xiongnu egyének genetikai leszármazottai megtalálhatók a Kárpát-medence hun kori, keleti párhuzamot mutató sírjaiban. Ezen egyéneknél nagymértékű északkelet-ázsiai genetikai komponensek voltak kimutathatók. A legerősebb genetikai kapcsolatok a korábbi Xiongnu területek felé mutattak, valamint az Altaj-hegységtől nyugatra fekvő néhány lelőhelyre.
Sírmellékletek a kecskeméti, 5. századi férfi temetkezésből. Fotó: Kecskeméti Katona József Múzeum.
A tanulmány fontos eredménye, hogy a Kárpát-medence 371 5–6. századi sírjának átfogó vizsgálata alapján csak kis arányban (6%) találtak északkelet-ázsiai vagy sztyeppei genetikai elemekkel rendelkező egyéneket. Ezek többsége is főként a már említett, keleti párhuzamokat mutató sírokban volt megtalálható, a Dunától keletre. Ezen eredmények alapján nagyobb, északkelet-eurázsiai származású közösségek ebben az időszakban nem mutathatók ki a Kárpát-medencében.
Összességében kijelenthető, hogy a hunok 4–5. századi európai megjelenése eltért az avarok későbbi, 6. század közepi vándorlásától. Míg az avarok rövid idő alatt, közvetlenül Kelet-Ázsiából érkeztek, addig a hunok genetikailag és kulturálisan sokszínűek voltak, és vándorlásuk összetettebb folyamat lehetett. Ennek a folyamatnak a részletesebb megismerése további egykori eurázsiai népességek genetikai azonosítása révén várható.
Sírmellékletek a kecskeméti, 5. századi férfi temetkezésből. Fotó: Kecskeméti Katona József Múzeum.
A kutatást Guido Alberto Gnecchi-Ruscone, Johannes Krause és Zuzana Hofmanová (Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet, Archeogenetikai Intézet, Lipcse), Rácz Zsófia (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Régészettudományi Intézet) és Walter Pohl (Középkorkutató Intézet, Osztrák Tudományos Akadémia) vezette, 28 társszerző közreműködésével. Intézetünkből Szécsényi-Nagy Anna, Mende Balázs Gusztáv és Gyuris Balázs vett részt társszerzőként a tanulmányban.
Sajtómegjelenések:
Mandiner: Évszázados vita dőlhetett el, föltárták a hunok eredetét! – kutató a Mandinernek
